Belülnézet
Darth Krande 2007.12.06. 17:39
Írta: Darth Krande,
Széria: 2007-es mozifilm,
Korhatár nélkül Megtekinthető!
Belülnézet
Az életet kereste. Az élet forrását. A reményt. Az újrakezdés lehetőségét. Az Örök Szikrát.
Tudta, hogy újrakezdhetik. Hogy újra kell kezdeniük, hogy nincs más kiút. Megnyerhetik a háborút. Ha megtalálja.
Tudta, hogy még mindig van remény. Még mindig övé lehet a diadal, még mindig övé lehet a hatalom. Még mindig nem adták fel.
Nem csüggedt. Valahányszor feladta volna, mindig eszébe jutottak a céljai, s úgy érezte, ezekért érdemes harcolnia. Ezekért… és önmagáért.
A történelmet különben is a győztesek írják. Ha egyszer sikerül legyőznie azokat, akik miatt az otthona megsemmisült…! És nem is kell majd nagyot hazudniuk róla a történetíróknak. Tökéletesen elégedett volt önmagával, azzal, amit eddig tett, elért, és amit tehetett volna, ha nem ütközik ilyen elszánt ellenállásba. Nem bánta meg; nem volt mit. Az otthonának a pusztulása nem rajta múlt, viszont ha most sikerrel jár, még ezen is segíthet.
Még egy érv, amiért neki kell megtalálnia az Örök Szikrát.
A társaira gondolt. Ha bármi történne vele, meddig bírnák? Mennyi idő telne el, mire a halálukat okozza a helyettese? Helyt tudnának-e állni a vezérük nélkül?
Azt tudta, hogy csak magára számíthat. Két dolgot ismert, amit elvenni nem lehetett, csak kérni: segítséget és kegyelmet. Egyikre sem tartott hát igényt soha, az élet sem kíméletes.
Tudta, hogy meg fogja találni a Kockát. Tudta, épp olyan bizonyossággal, mint azt, hogy a következő átvizsgálnivaló bolygón az általa ismerttől merőben eltérő élet alakult ki. Eszerint ez sem az, amit keres. Bár…
Alaposabban megnézve, a felszínen meglehetősen kevés fémet talált. Vajon ha esetleg a Kocka ide érkezett, ebből nem teremtett volna életet? Nem tudott volna életet teremteni ebből a silány anyagból?
Ahogy megközelítette a bolygó nagyrészt vízzel borított felszínét, különös, régről ismerős érzés adott neki újra kitartást. Reményt. A planéta mélyén összegyűlt fém túl tömör és forró volt ahhoz, hogy alakot öltsön, de a kisugárzást így is közvetítette.
Megvan. Be tudta mérni. Érezte, hogy ott van a Kocka, szinte pontosan a bolygó túloldalán, háborítatlanul, elérhető közelségben.
Végre. A hosszú keresés és az azt megelőző háborúskodás célt nyert. Megnyerte a csatát, övé a győzelem, övé az Örök Szikra.
Minden apró porcikájában eltárolta a pontos adatokat. Nem lehet, hogy most, ilyen közel a célhoz, akármi letérítse az útról. Most nem. A legrövidebb íven, az egyik pólus fölött áthaladva közelítette meg oly régóta keresett célját. Repült a gyönyörű sarki fényben. Nem gondolta, hogy ez megárthat neki. Nem hitte, hogy itt bármi is az útját állhatná. Nem számított arra, hogy a planéta fém magja, ami útba igazította őt, olyan erősen megzavarhatná a rendszereit, hogy magához rántsa őt, ilyen közel a célhoz.
Amikor a sarki jégbe csapódott, az utolsó gondolata az volt, hogy amíg az Örök Szikra létezik, addig neki sem szabad feladnia a reményt.
|